Andy

Éjszaka kellős közepén egy fiatal férfi sétált az utcán. Egy kihalt és veszélyes környéken kellett átmennie ahhoz, hogy hazaérjen az ideiglenes munkahelyéről. Még csak nem is sejtette, hogy a környék rossz hírneve legfőképp egy vámpír miatt van, aki épp őt lesi. Ő csak sietett át a kihaltnál kihaltabb utcákon, és reménykedett, hogy neki nem esik baja.

Egy teljesen átlagos fiatalember volt. Sosem volt büntetve, nem akart balhét, és mindig igyekezett megfelelni a családja elvárásainak. Kijárta a főiskolát közgazdász végzettséggel, de nem tudott elhelyezkedni a végzettségével, ezért egy gyorsbüfében volt kiszolgáló. 178 cm magas, derekáig érő középbarna színű haja volt, és barna szemei. Nem volt kigyúrt, sem pedig túl vékony, hanem inkább csak egy olyan átlagos testalkatú. Mindig igyekezett megfelelni a társadalom normáinak, és a körülötte lévő személyek elvárásainak.

És most a sötét és baljós utcákon igyekezett haza, s közben egyetlen teremtett lélekkel sem találkozott, amióta a csak elszórtan kivilágított környékhez ért. Természetesen gyalog ment, hiszen az autóját szervizbe kellett vinni, mert amikor kölcsönadta a friss jogsival rendelkező barátjának, az nekiszaladt egy fának, és az autót ripityára törte, miközben ő megúszta néhány karcolással. Az emberünk Andy nem haragudott érte-egészen eddig. Mert most rettegett. Érezte, hogy veszélyben van, méghozzá nem is akármilyenben. A nagyapja mindig azt mondogatta neki, amikor kicsi volt, hogy „ha látod a baj forrását, akkor tudod, hogy nagy lesz a baj, de ha nem látod akkor még annál is nagyobb lesz”. Andy nagyapja igazi optimista ember volt.

De hiába igyekezett, mert amikor befordult az egyik utca sarkán, meglátott egy nagyon vészjósló emberalakot. Andy nyelt egy nagyot, majd úgy tett, mintha a másik oldalon kellett volna tovább mennie, s ezért átment, de hirtelen az előbbi emberalak ott termett előtte. Andynek fogalma sem volt, hogy hogyan lehet ez, hiszen nem hitt semmiféle természetfelettiben, de a látottakat magyarázni semmivel nem tudta.

Az alak közelebb sétált hozzá, így Andy már láthatta, hogy hogyan néz ki. Az ismeretlen két méter magas férfi volt, vállig érő aranyszőke göndör hajjal, nagyon sötét, áthatóan mélykék szemekkel, és hihetetlenül fehér bőrrel. Csak egy fekete kabát, és egy térdénél szakadt farmernadrág volt rajta, ami már rendesen ki volt kopva. A nadrágjára egy lánc volt csíptetve, de nem ez volt az egyetlen dolog ami alapján az ember arra következtethetett, hogy ez egy rocker. A férfi bal mellbimbójában volt egy piercing, és mindkét füle végig volt lőve fülbevalókkal. Az idegen férfi bal oldalán a bordáinál volt egy rendkívül furcsa seb.

Andy eléggé megijedt tőle, hiszen ez az ember amellett, hogy két méter magas volt, elég izmos testalkattal is rendelkezett, így hát keresztbe lenyelhette volna őt.

Az idegen elvigyorodott, s így Andy láthatta a hosszú szemfogakat, melyek arról árulkodtak, hogy az idegen tényleg egy vámpír, s a szemei is rövidesen vörösre változtak egy pislogás után. Andy egyre jobban félt, hiába lett volna a vámpír szinte angyalian aranyos a gödröcskés arcával, ami természetesen leginkább csak akkor látszik amikor mosolyog, és gyönyörű göndör aranyszőke hajával, de a gonosz vigyorral és a kilátszó vámpírfogakkal teljesen elrontotta az aranyos összhatást, így hát inkább előle futott volna, mintsem hozzá.

A vámpír a kínos csend után megszólalt.

- Helló Andy.

- Hát te honnét tudod a nevem?- kérdezte remegő hangon a rettegő Andy.

- Az most inkább legyen az én titkom.-felelte még mindig mosolyogva a vámpír.- és te nem is vagy kíváncsi az én nevemre?- kérdezte egy rövid szünet után a vámpír, miután rájött, hogy Andy magától biztosan nem fogja megkérdezni. Legalábbis egyelőre nem.

- De, igen, most hogy mondod jó lenne tudni.- Andy még mindig nagyon rettegett, mert elképzelése sem volt, hogy miféle szerzet ez, de abban biztos volt, hogy erre még egyszer biztosan nem fog jönni.

- Will vagyok, William W-vel. -mondta a vámpír lankadatlan jókedvvel.

- Az jó.- felelte Andy, aki remélte, hogy hamarosan elmehet, és elfelejtheti ezt az egész incidenst.

De ez nem így történt. A vámpírnak esze ágában sem volt csak így elengedni. És még mielőtt a fiú elszökhetett volna, a vámpír nekiugrott a nyakának, hogy aztán vámpírrá tegye. A vámpírt nem érdekelte a fiatal srác családja, barátai, és az életben tervezett ambíciói. Nem érdekelte, hogy a srác egy nap valami nagy dolgot akart véghez vinni és családot akart alapítani. Még a srác barátnője sem érdekelte. Őt csak az érdekelte, hogy megkaparintsa, és a magáévá tegye puszta szórakozásból, hiszen a Will, a vámpír már több mint 7 ezer éve élt ezen a földön, és nem volt szüksége senkire sem a túléléshez. Sosem unatkozott, és mindig a maga ura volt. Mozgalmas életútja volt, és olyan dolgoknak a tudója lett az évek során, melyeket mások még csak elképzelni sem tudnak. Persze bölcsességgel elég ritkán vádolták meg, habár néha tényleg voltak bölcs kijelentései. Mindenesetre a viselkedése alapján soha senki nem jött még rá, hogy mennyi idős.

Sok vámpír nem tudta, hogy ki is ő igazából, és időnként Fekete Halál álnéven tombolt a vámpírok között. Persze neki nem volt szüksége álnévre soha, de a vámpírok sosem látták, amikor ölt, így nem tudták, hogy ki ő, s a vámpírok elnevezték őt így. Az idők folyamán mindig művelt valamit. Sokszor olyat, ami másoknak nem tetszett, hiszen ha valami tilos volt, azt neki mindig meg kellett tennie. Dacos, ellenálló hajlíthatatlan egyéniség volt, igazi született vezető, ezt bizonyította a fő képessége is, amivel bárkire bármikor bármit rá tudott kényszeríteni. Teljhatalma volt a tudattal rendelkező lények fölött. És most egy újabb áldozatot szedett az önfejűségével, és valaki olyant tett vámpírrá, akinek ez nem való. Will imádott olyan embereket „megáldani” ezzel, akiknek ez tényleg nem volt való, s aztán rávenni őket mindenféle gonoszságra. Persze ezt sokan nem bírták ki idegekkel, így öngyilkosságot követtek el, de az sem volt ritka, hogy igazi szörnyeket teremtett. És mindezt csak azért, mert neki ez jólesett.

Andy egy szintén elhagyatott parkban tért magához, és természetesen egy padon egy újságot olvasva ott ült Will is, aki azt várta, hogy kölyke mikor tér magához. Andy a sokk miatt nem emlékezett semmire a napból, ezért igencsak zavarodott volt, és természetesen azt sem tudta, hogy vámpír lett belőle.

- Mi történt velem?-kérdezte nagyon kábán, mikor felkelt a fűről.

- Sétálj egy kört.-mondta Will érzelemmentesen, mint akit az újságban olvasottak jobban lekötnek, mint az, ami körülötte történik.

- De hát miért?-kérdezte Andy értetlenül.

- Menj és tegyél egy kört, vagy inkább ne, és szobrozz itt egész éjszaka. Nekem mindegy. Ha teszed, akkor teszed, ha nem, akkor nem. De ha nem teszed meg, akkor én nem maradok itt, és nem segítek neked, szóval a helyzetedből adódóan én a helyedben inkább megtenném azt a kibaszott kört, és csak utána kérdezgetnék, úgyhogy sicc!

Will sikeresen megijesztette ezzel Andy-t, aki inkább ment is egy kört, hogy a titokzatos idegennek jó legyen. De mialatt sétált, vadász üzemmódba kapcsolt, és el is kapott néhány embert, teljesen ösztönösen. Mikor Andy ráeszmélt arra, hogy mit tett, rémülten, és valahol idegesen rohant vissza Willhez, hogy megtudja mi ez az egész. Akkorra már beugrott Andynek, hogy kicsoda Will, de nem tudta, hogy mihez kezdjen magához így.

- Mit műveltél velem?- kérdezte Andy felháborodva, amikor visszaért.

- Te jó ég, tehát nemcsak naiv, de még hülye is vagy?-kérdezte Will idegesen.-hát nem sikerült rájönnöd? Na jó, segítek rájönni. Köze van ahhoz, hogy vámpírrá tettelek.

- Na ne, ez most valami vicc, ugye? Ez nem lehet igaz!

- Márpedig az.-felelte Will egykedvűen.

- Csináld vissza! Hogy lehet visszacsinálni ezt?-kezdett pánikba esni Andy.

- Ezt? Visszacsinálni sehogy sem lehet, de még ha lehetne is, akkor sem csinálnám vissza. De egyébként is, ezzel én megajándékoztalak téged. Mégis hogyan merészeled azt kérni, hogy csináljam vissza?-kérdezte felháborodva Will.

- Ajándék? Már hogy lehetne ez ajándék? Hogyan éljem így az életemet? Te jó ég, tönkrementem, egy szörnyszülött lettem!-miután Andy befejezte ezt a mondatot sírva fakadt.

- Nos, megpróbálhatod titokban tartani előttük, és annyira messze költözni minden ismerősödtől, hogy csak ritkán kelljen találkoznod velük. Így ők nem foghatnak gyanút, és egészen addig megtarthatod a személyazonosságodat, ameddig már nem kéne túl öregnek lenned ahhoz, hogy így nézhess ki.

- De azt mégis hogyan csináljam?-kérdezte még mindig sírva.-és soha semmit nem titkoltam még el a szüleim elől.

- Az már nem az én dolgom, nem igaz?-kérdezte mosolyogva Will.

- És mi lenne, ha elmondanám nekik?-kérdezte reménykedve Andy.- Ők biztosan megértenék. Elvégre is a gyermekük vagyok.

- Ugyan fiam, ne légy ilyen ostoba. Mégis mit mondanál nekik? Azt, hogy vámpír lettél, de attól még az vagy, aki voltál? Szerinted el bírnák viselni? Én nem hiszem. Ha tényleg szereted őket, akkor ne tedd ki őket ennek. Én a helyedben nem tenném.

- A fenébe. Akkor ez azt jelenti, hogy túlóráznom kell a munkahelyemen.

- És ezt mégis hogy gondoltad? Még nem tudsz uralkodni magadon. Nem, nem mehetsz ilyen nyilvános helyre, hogy kitedd magad egy ilyen lebukás veszélyes helyzetnek. De különben is, nappal nem járhatunk-kelhetünk. Komolyan elpocsékolnád az éjszakáidat a munkára?

- Akkor mégis hogyan szerezzek új lakást?

- Van spórolt pénzed?

- Nincs. Nem rég álltam munkába és egy jó részét odaadtam a szüleimnek mert nekem is be kellett szállnom a rezsibe.

Will gondolkozott egy ideig, majd megszólalt.

- Akkor keresünk egy helyet, ahol megszállhatunk.

- De ugye nem kriptába kell feküdnünk?-kérdezte aggodalmasan Andy.

- Dehogy, csak keresünk egy házat, aminek a tulajdonosai elmentek nyaralni. Majd ott maradhatunk pár napig.

- És ha menet közben hazaérnek?

- Ne kérdezősködj ennyit, már kezd elegem lenni belőle. Ezt csak bízd rám, majd én megoldom. Most pedig menjünk.

Azzal Will elindult, de Andy csak állt, és gondolkozott, hogy mit tévő legyen. De Will észrevette, hogy tanítványa nem követi, és megtorpant, majd odaszólt neki.

- Kövess!

Ezzel Andy számára is egyértelmű lett, hogy mit is kell tennie, és Will után indult. Hamar gyorsabb sebességre kapcsoltak, s egy családi házhoz értek. Andy még mindig aggódott, hogy hogyan élje így az életét, de Will mindig leintette, ahányszor csak kérdezősködni, vagy aggályoskodni kezdett. Will tájékoztatta arról, hogy egy kellően elsötétített szoba is képes megvédeni őket a nap káros sugaraitól, így elosztották a szobákat egymás között, és nyugovóra tértek.

Másnap amikor Andy felébredt, remélte, hogy csak egy rossz álom volt, de hamar rá kellett jönnie, hogy ez nem így van. Amikor lement a nappaliba látta, hogy Will már ébren van. Épp a tévét nézte, és közben sörözött. Amikor Andy odaért, Will rá nézett, majd vissza a tévére, és magában nyugtázta, hogy a kis tanítványa felébredt.

- Ma megint enned kell.-jelentette ki végül néhány kínosan csendes perc után Will.

- Mármint ölnöm?- kérdezte bizonytalanul Andy.

- Igen. Vért kell innod. Muszáj, különben nagyon elgyengülsz. A vámpír erejét a vér adja. És a vér az élet. Különben is, mi vámpírok imádunk vért inni, és gyilkolni. Te is meg fogod szeretni, ebben egészen biztos vagyok.