Barátság, Bátorság, Botorság : 1. fejezet
A hóvihar
Reggel 6 van és én már talpon vagyok. Nagyokat ásítozok miközben tankönyveimet a
uralkodó időjárás. A hideg süvítő szél arcunkba fújja a nagy pelyhekben hulló havat, a járdán
lévő összelapított hó pedig majdnem úgy csúszik mint a jég. Belegondolni is rossz, hogy alig fél
óra múlva ki kell mennem. Befejeztem a pakolást.
- Réka, nekem mennem kell! – szólt az anyám.
Abban a zacsiban van a reggelid, amelyikben a te neved van a cetlin.
- Anya nem vagyok szőke!
- Á, nem csak sötét... - mondta anya.
Ahogy kimentem, láttam anyát ahogy azzal a hosszú kötött sáljával kínlódik. Ő felkészült a kinti
időre, de én nem, úgyhogy fedezékbe vonultam.
Anya kinyitotta az ajtót, de akaratlanul is beengedte a kinti hóvihart. Nem is az ajtó kinyitása
okoz problémát hanem a becsukása. Ugyanis kint olyan erős a szél hogy, kitárta az ajtót és
hatalmas erőfeszítésbe került becsukni.
Mikor végre becsuktuk az ajtót, (anya kívülről húzta, én belülről toltam) a hóvihar kissé
átrendezte a házat.
Eközben a bátyám is méltóztatott lefáradni. Tegnap egész délután azzal dicsekedett, hogy ma
nincs első órája. Szerintem ahogy elnézem a kinti időjárást egyikünknek se lesz semmilyen órája.
Anya elment? – kérdezte tőlem.
Miért szerinted? – válaszoltam neki.
A bátyám álmos szemeivel kutatta a konyhát. Tudtam, hogy hamarosan valami hatalmas
hülyeséget fog kérdezni és ez úgy fog hatni, mintha nem is itthon lakna.
Megtörtént amire vártam:
- Hol a reggelim? – kérdezte
- Ahol szokott! – válaszoltam
- És hol szokott lenni? – kérdezte az újabbat.
- Fizetik vagy ingyen vagy ilyen hülye? – kérdeztem tőle, de olyan jól esett.
Ő megrázta a fejét és tovább kerete. Olyan látványt nyújtott számomra a konyhában mint egy
egyetemistának ha egy analfabétát lát az egyetemen. Nagyon vicces látvány volt, de egyenlőre
eleget nevettem rajta. Odamentem a hűtőhöz, benyúltam és kivettem azt a zacsit amelyikben ez
volt a cetlire írva:
Mosolyogtam magamban, mivel láttam, hogy mindenhol kereste, még a hűtőben is.
- Gabi! Tán ezt keresed?
Mikor ezt mondtam, a zacsit a magasba emeltem.
- Köszi Réka! Te egy tündér vagy! – mondta nagy vidáman és megpuszilt.
Ez egy szeretni való tulajdonsága a bátyámnak. Lehet, hogy valamihez egyáltalán nem ért (pl.
nem ismeri ki magát a konyhába), de próbálkozik. Ha mégse sikerül neki valami és segítünk neki
nagyon hálás tud lenni.
Ahogy a bátyám ette a reggelijét, véletlenül kinézett az ablakon. Gyorsan felpattant helyéről és
elhúzta a függönyöket. Sőt, a redőnyöket is leengedte. Én nem értettem miért csinálta, úgyhogy
megkérdeztem:
- Ez meg mire volt jó?
- Hogy ne fázzak ha arra nézek! – mondta.
És én együtt éreztem vele. Láttam rajta, hogy ma ő se fog suliba menni. De azért megkérdeztem:
- Na, mész ma suliba?
- Hülye vagy? Dehogy megyek! Ebben az időben? Ha kinézek attól fázok, ha kimegyek
megfagyok! – válaszolta az én hülye kérdésemre.
Komolyan elgondolkoztam, miközben ettem a reggelimet. Vajon ki az a hülye aki ilyen időben
suliba megy?
És miközben ezen gondolkoztam egy hatalmas koppanást és egy nyögést halottam. Az ajtó
irányából hallatszott. Az erős szél biztos neki lökött valakit vagy valamit az ajtónak. De nem
csak én hallottam a zajt. A bátyám is halotta.
Elindultunk az ajtó felé. Most nem készültünk fel a kinti időre, viszont a bátyám felkészült arra
ha kint valami veszélyes dolog vár. Ő vette baseball ütőjét én pedig a kilincs felé nyúltam.
Féltünk, mivel nem tudtuk, hogy mi van odakinn a hóviharon kívül. A legtöbb ember fél az ilyen
helyzetekben, pont úgy ahogy mi is.
Kinyitottam az ajtót, és valaki beesett aki nagyon havas volt. Ezzel a valakivel a hóvihart is
beengedtük. Nagy nehezen visszatoltuk az ajtót a helyére. A sok hótól még mindig nem láttuk
tisztán kit sikerült beengednünk. A bátyám úgy gondolhatta jobb lesz neki holtan, mert rávágott
egy hatalmasat a baseball ütőjével, mire az ismeretlen hatalmasat nyögött és ordított
fájdalmában. Most már felismertem. A legjobb barátnőm Anna volt az.
Megkönnyebbültünk és egyben meglepődtünk mindhárman. Megkönnyebbültünk, mert
könyv próbálkozások – 1. lap
Megkönnyebbültünk és egyben meglepődtünk mindhárman. Megkönnyebbültünk, mert
mindhárman biztonságban voltunk, de a meglepődés inkább csak rám és a bátyámra vonatkozott.
Mindkettőnkben ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg, sőt egyszerre is kérdeztük meg:
- Minek indultál el ilyen időben?
- Mert mikor elindultam még nem volt ilyen idő. – válaszolta
- Hogy-hogy? Hajnal óta ilyen idő van! – fakadt ki hangosan a bátyám.
- Mégis, mikor indultál? – faggattam Annát nagy kíváncsian.
- Hát az úgy volt, hogy apámnak éjjel el kellett mennie és ő szokott suliba vinni. Ezért hajnali 3-
kor elindultam gyalog a suliba, mert muszáj volt. Anya elzavart suliba, mert, hogy nem
hiányozhatok. El tudod képzelni milyen fáradt vagyok? – panaszkodott a hulla fáradt barátnőm.
- Látszik milyen rossz, hogyha valaki messze lakik a sulijától. Bezzeg ha olyan közel laknál a
tiedhez, mint én az enyémhez. – cukkolta a bátyám Annát.
Ugyanis Anna Vecsésen lakik, a suli pedig Pesten van. A bátyám sulija itt van nem messze
(Gyalog is csak 15 perc és buszozni is lehet), de a miénk a város másik végén van. Sajnáltam
Annát, főleg, mert én elaludtam. Ugyanis nem 6-kor, hanem fél 6-kor kellett volna kelnem.
- Ha akarsz, ledőlhetsz aludni a szobámban. – ajánlottam fel neki.
- Köszi Rékuci, nagyon kedves vagy, de inkább este. Esetleg egy csésze kávé jól esni. –
válaszolta nekem.
- Mi van, máris kávézol Annácska? – kérdezte meglepődve a bátyám.
- Ide figyelj Gabi! Ne nézz kislánynak, csak 1 évvel vagyok fiatalabb nálad! Különben is
normális esetben is hétköznaponta hajnali 4-kor kelek, de ma már 2-kor fenn voltam. A
helyemben te is kávéznál.
- Oké, oké. Nyugodj meg! Megkapod a kávédat és minden rendben lesz. – nyugtatta a bátyám.
Én tudtam, hogy kávézik, sőt az apja is tudja. Sőt Anna minden barátnője tud erről, de Anna
anyja nem tud róla. Még szerencse, hogy nem tud róla. Ha tudna róla Anna azért is kikapna, mert
Anna mindenért kikap az idegbeteg anyjától. Legalábbis szerintem idegbeteg és diliházban lenne
a helye.
- Akkor csinálom a kávét, jó? – kérdeztem tőle.
- Jól van! De te is iszol ugye? – kérdezte Anna.
Én is kávézom nem csak Anna. De nálunk ezt mindenki tudja, ugyanis nálunk mindenki kávézik.
- Nem Réka, hanem a kávéfőző gép csinálja a kávét. – mondta a bátyám Annának.
- Igen a kávéfőző gép csinálja a kávét. Én csak összeszerelem. – válaszoltam a bátyámnak.
- De nem nagy művészet összerakni. Én is össze tudnám rakni. – mondta a bátyám.
- Igen, akkor hogy kell? Na rajta mond! Te, hogy csinálnád? – kérdeztem tőle, ha olyan okosnak
gondolja magát.
- Hát őőőőő..... raknák bele.....őőőő....megvan! Raknák bele tejet, tejfölt, sajtot, dinnyét,
kakaót, hashajtót, narancsot, csokit, mogyorót, paprikát, mangót, magnót, mankót, betont,
aszfaltot és minden jót és nyavalyát. – mondta a saját ötletét a bátyám.
- Ez mind nagyon szép és jó, csak nem kávé! Ez maximum méreg! Még jó, hogy nem te főződ a
kávémat! – mondta Anna.
Ő nem tudott nevetni ezen velem ellentétben, mert én alig tudtam abba hagyni.
- Inkább ne akarj főzni! Hagyd a leendő feleségedre. – mondtam neki kicsit még mindig
mosolyogva.
Elmeséltem Annának a reggelemet, mire ő csak nevetett. Sőt azt is elmeséltem neki, hogy ő rá
gondoltam amikor az ajtónknak csapódott és azt is hogyan gondoltam rá. Anna reakciója arra
ahogy gondoltam rá:
- De szenya vagy! Jól van Rékuci, ezt megjegyeztem. - és nevetett ő is meg én is.
Úgy gondoltuk csinálunk valamit, ezért beraktunk egy filmet. De alig 20 perce néztük, mikor
megszólalt a telefon.
- Na, a legjobbkor. Bár ki is hív van időérzéke! - mondta a bátyám kissé idegesen, ugyanis utálja
ha film nézés közben zavarják.
Megállítottuk a filmet és felvettem a telefont:
- Halló, ki az?
- Szia Réka!
- Szia Szandi! Mi a baj és mi ez a háttérzaj? - kérdeztem.
- Ja, csak az apám bosszankodik. Rájött, hogy nem tud elvinni a suliba, viszont haza se tud
vinni. - válaszolta.
- Akkor mond meg neki, hogy hozzon el hozzám. - mondtam neki.
- Jó megmondom. - válaszolta.
A háttérben ezt hallottam:
- A kurva életbe! Hogy lehet ilyen szar idő? Most mégis mit csináljak? Se erre, se arra!
- Apa, apa én tudom! Vigyél el Rékához, már nincs messze!
- Jól van kicsim. És melyik ez a Réka! Hogy néz ki?
- Fekete hajú, kék szemű......
- Ja, már tudom. Akkor oda viszlek.
- Réka, 5 perc múlva ott vagyunk! - mondta a telefonba a barátnőm.
- Ok. Szia
- Szia!
Mint később kiderült ezt az utat 2 perc alatt meg lehet tenni (persze jó időben), de nem is 5 perc,
hanem 15 perc alatt sikerült megérkezniük a házunk elé!
Szandi kiszállt a kocsiból és elkezdett futni. De nem akárhogy, nagyon gyorsan. Ilyen gyorsan
még sosem láttam futni. Ha a suliban is ilyen gyors lenne, garantáltan 5-ös kupert futna.
Köztudott tény, hogy Szandi az osztály leglassabb futója. De most a széllel futott versenyt. Azzal
az erős hátszéllel.
Sikerült neki. Épségben elért az ajtonking.
könyv próbálkozások – 2. lap
az erős hátszéllel.
Sikerült neki. Épségben elért az ajtonking.
Már csak be kellett jönnie. Ebben mi is segítettünk. Annával gyorsan beengedtük (meglepően
gyorsan), most sikerült a hóvihart a házon kívül tartani.
- Jól vagy, Szandi? - kérdeztem tőle.
- Igen, jól vagyok. Tudtátok, hogy kívülről fehér a házatok?
- Ezt sejtettük. - mondta a bátyám.
- Jól van, mr. nincs 1. órám. - szólt vissza Szandi.
- Te erről honnan tudsz? - kérdezte a bátyám.
- Te komolyan azt gondoltad, hogy sosem hívom fel Rékát? Ha én nem hívom őt, ő hív engem.
Minden nap felhívjuk egymást. Tegnap is felhívtam és ő elmesélt mindent. - válaszolta Szandi.
- Mindent? - kérdezte a bátyám.
- Mindent! - válaszolta Szandi.
- Ó, szóval mindent!
- Elég, elég! - csitítottam a kedélyeket.
- És mi van a filmmel? - említette meg Anna a DVD-ben lévő megállított filmet, amit az előtt
kezdtünk el nézni, mielőtt Szandi megérkezett.
Viszont Szandi megemlítette, hogy nem látta az elejétől és őt is érdekelné, úgyhogy elölről
kezdtük.
Alig 1 órája nézhettük a filmet, amikor ismét megzavartak minket. Egy nagy csattanást
hallottunk. Egy kis ideig (2-3 percig) találgattuk, hogy vajon mi volt ez. Végül sikerült
meggyőznünk a bátyámat, hogy húzza fel a redőnyt, és húzza el a függönyt. Amikor kinéztünk
az ablakon megláttuk az autót. A kocsit vastag hóréteg borította, de azért látni lehetett a
rendszámtábláját és nagy nehezen el is lehetett olvasni. El is olvastuk. A kocsi rendszáma:
BRF – 856
Szandi reakciója:
- Ezt ismerem! Ez Bea anyjának a rendszáma!
- Miért, egy embernek mióta van rendszáma? Rendszáma a gépjárműveknek van. - okoskodott
Anna.
- Tudjátok, hogy értettem.
- Jó, de mit keres itt Bea anyja. - kérdezte a bátyám.
- Ez nem Bea anyja, hanem Bea. - állapítottam meg.
- Ellopta az anyja kocsiját? - lepődött meg a bátyám.
- Ezen te meg tudsz lepődni? Utálja az anyját. Mondjuk az enyém se piskóta. Kezet foghatnának.
De nem akarok panaszkodni. Az Bea dolga. Különben is, már kipanaszkodtam magam.
Egyenlőre. - állapította meg Anna.
- Egész gyorsan tanul. Már el tud indulni, és viszonylag kevés dolognak megy neki. Viszont a
megállást még gyakorolnia kell. - jelentettem ki.
könyv próbálkozások – 3. lap
megállást még gyakorolnia kell. - jelentettem ki.
- Ki tanít vezetni egy 15 éves lányt? - kérdezte a bátyám.
- Senki. Magától tanul, tapasztalatból. Ez nem az első eset, hogy ellopja az anyja kocsiját és
összetöri. A vezetéssel kapcsolatos hibáit felírja egy füzetbe. Egész jól halad vele. Már csak pár
lap van a füzetben. - mondta Anna.
- És még jó néhány füzet meg fog telni, ahogy elnézem a vezetési tudását. - ítélte el a bátyám
Bea vezetési tudását.
- Elég, elég! Nem kéne segítenünk neki kikászálódni abból a roncshalmazból? - kérdeztem a
jelenlévőktől.
- Szerintem is kéne. - szólalt meg halkan Szandi.
- Jó, egyetértek. - válaszolt a kérdésemre Anna is.
Most mindhárman a bátyámra néztünk. Mire ő:
- Jól van, hozom a feszítővasat.
Mindnégyen felöltöztünk és gyorsan kiszaladtunk Beához. Kint farkasordító hideg volt, és
minden levegővételért úgy kellet megküzdeni a hideg széllel. A lopott kocsi maradványaihoz
kiérve, a bátyám nekilátott a roncs szétfeszegetéséhez. Viszonylag gyorsan sikerült
kiszabadítania, és visszarohantunk a házba, immár 5-en. Mivel 5-en voltunk gyorsan be tudtuk
csukni az ajtót, viszont amíg mindannyian beértünk elég sok hó került be a házba. Az előszoba
eddig is úgy nézett ki mint egy háború sújtotta övezet, de most nemcsak az előszoba, hanem mi
is tetőtől-talpig havasak voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Na írjad ;)